„Ceausescu mind a tíz ujját megnyalná” – áll a bál Pottyondy Edina lemondott erdélyi fellépései miatt

Dévényi István és Parászka Boróka is kifejtette véleményét a témában.

Dévényi István és Parászka Boróka is kifejtette véleményét a témában.
Mi történt ezzel az emberrel? Elvégezte a Megafon akadémiát? Deák Dani meglobotómiázta a Kisüzem wc-jében?
Sikerrel fordítja szembe a magyart a magyarral, a székelyt a székellyel, a határon túlit az anyaországival.
Minden jót, nagykövet úr, sok erőt és jó munkát kívánok, és kívánom, hogy ne kelljen több ukrán fiúnak meghalnia.
A Nézőpont Intézet felméréséből kiderült, nincs olyan vizsgált demográfiai csoport, ahol 85 százaléknál alacsonyabb lenne a kormány céljaival való egyetértés.
Felhívták arra is a figyelmet, hogy hiába az engedély, még Kanadában is kevesen lépnek azonos nemű párral a jégre, mert tartanak a negatív visszajelzésektől.
Az emberiség nem bírja el azt a tudást, amivel a Jóisten néha meg akarná tisztelni. Bár ez Janus-arcú ügy, hisz a Jóisten maga is tudja, hogy az ember erre alkalmatlan.
Az épület felújítására gyűjtöttek a drag queenek.
A popzene egyik legsikeresebb előadója húsz év után lép újra magyar színpadra 2025 nyarán.
Az nagyjából nyílt titok, hogyha megnyilvánulsz a Fidesszel szemben, netán még szerepet is vállalsz ellenük a politikában, akkugyár ügyben, akkor neked kb. kuka.
A szervezők Instagramon reagáltak a történtekre, kemény üzenetet küldtek a lemezlovasnak.
A spanyol baloldali pártok magyarázatot követelnek az eset után.
Sőt, még a szilveszteri fellépéseit sem mondta le.
Ez már követőinél is kiverte a biztosítékot.
Ez a világ legcikibb dolga, ezt nagyon elb... – mondta követőinek.
A világ egyik legsikeresebb együttese 2024. június 16-án a Puskás Arénában ad koncertet.